Milyen árváltozások várhatók gépi földmunkák esetén 2022-ben?

A koronavírus alaposan felforgatta az építőipari folyamatokat az utóbbi időben, de ezen kívül még más hatások is érvényesülni fognak a 2022-es gépi földmunkák árait illetően.

Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor azt lehet mondani, hogy az utóbbi hónapok, évek az árváltozások időszaka volt nemcsak az építőiparban, hanem a gazdaság szinte összes területén. Ráadásul ez közel sem magyar sajátosság, a növekvő infláció – ha eltérő mértékben is, de – egész Európában és a világ számos más országában is jelen van és érezteti hatását ezen a területen.

Hogy egy kicsit átfogóbb képet kapjunk a jelenlegi helyzetről, először teszünk némi kitekintést az építőanyagok áraira, majd ezt követően a gépi földmunka kapcsán lehetséges árváltozásokra fogunk rátérni.

Elszálló építőanyagárak: okok és következmények

Sokan egyszerűen csak a 2019 végén terjedni kezdő koronavírus világjárványra fogják az áremelkedéseket. Nem kérdés, hogy a pandémia jelentős szerepet játszott a negatív folyamatok kialakulásában, valójában azonban összetettebb problémáról van szó.

A teljesség igénye nélkül a legfontosabb okok között említhetjük az energiaárak és a termelői árak emelkedését, az alapanyag- és szakemberhiányt, a szállítási nehézségeket és az AdBlue-hiányt is.

Az így létrejött bizonytalan környezet kiszámíthatatlan költségeket, árakat, illetve bizonytalan szállítási határidőket idézett elő. Általánossá váltak a csúszások, több terméknél átmeneti áruhiány alakult ki. Ráadásul amikor ezeket a sorokat írjuk, akkor már több országban megjelent a koronavírus új, omikron nevű variánsa, amiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy minden eddiginél gyorsabban terjedő fajta, de hatásáról, illetve a vakcinák vele szembeni hatékonyságáról még hiányosak az ismereteink. Ez tovább fokozza a bizonytalanságot a piacokon.

A fenti okok miatt építési költségeinket érdemes alaposan átgondolva, lehetőség szerint felültervezni, hogy legyen elég mozgásterünk az ilyen helyzetek kezelésére. Próbáljuk meg minél több helyen előre lekötni az árakat, amennyire erre lehetőségünk van, hogy az építkezés megkezdésekor a lehető legtöbb elem a rendelkezésünkre álljon abban az árban és minőségben, ahogyan azt elterveztük.

A szakemberek bár korábban úgy vélték, az építőanyagok árai elérték a plafont, a konszenzus ma már az, hogy 2022 elején további 10-30%-os áremelkedésekre lehet számítani.

Az árak lehetséges alakulása a gépi földmunkák kapcsán

A gépi földmunkákat illetően is sajnos hasonló tendenciákkal lehet számolni az árak terén, mint az építőanyagoknál. Az okok itt is sok hasonlóságot mutatnak.

Elsőként érdemes megemlíteni a földmunkához szükséges gépparkot érintő változásokat. Az utóbbi időben szinte hetente jelennek meg olyan hírek, amelyek a különböző autógyárak leállásól szólnak. Az alkatrészhiány, a keresletnövekedés és más problémák a földmunka gépeket sem kerülik el, ezért nemcsak az új, hanem már a használt munkagépek árai is jelentős emelkedésnek indultak. Ma már arra is van néhány helyen példa, hogy az alig használt, 3-4 éves munkagépek árai megközelítik, vagy akár el is érik az új gépek árait a megnövekedett kereslet, és az akadozó gyártási folyamatok miatt. A visszaeső termelés miatt az új gépek kapcsán is várólisták alakultak ki, illetve a listaárak is megugrottak.

A szakemberhiány szintén erősödött a gépi földmunkák kapcsán, ráadásul az általános jellegű bérnövekedés ezen a területen is érezteti árfelhajtó hatását. Ennél a területnél is fokozottan igaz, hogy nagyon nehéz szakképzett, komoly szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert találni, és ha sikerül is, csak magas bérekkel lehetséges megtartani a jó munkaerőt.

Azt is érdemes kiemelni, hogy hazánkban az építkezések volumene az utóbbi években növekvő tendenciát mutat, ami vélhetően a 2022-es évet is jellemezni fogja, ezáltal bizonyos mértékű árfelhajtó hatást is generálva.

Végül még az üzemanyagárakról fontos külön említést tenni, amelyek ugyancsak közvetlenül befolyásolják a gépi földmunkák árait. Erről akár egy önálló dolgozatot is lehetne írni, itt most csak röviden néhány dologra hívjuk fel a figyelmet. A 2020-as és 2021-es leállások után a hirtelen megnövekvő kereslettel egyelőre nem tudja tartani a lépést a napi kőolajkitermelés, inkább a meglévő készletek felhasználása zajlik. Ezen túl az is igaz, hogy a világ üzemanyag-fogyasztása csak a közúti közlekedésben érte el a válság előtti szintet, a légi közlekedés várható felfutása tovább fogja növelni a keresletet, és ezzel együtt nagy valószínűséggel az árakat is. A szakemberek többségének álláspontja az, hogy nemcsak 2022-ben, hanem a következő néhány évben is tartósan magas energia- és üzemanyagárakkal kell majd számolnunk Magyarországon is, ami értelemszerűen a gépi földmunkák áraira is tartósan hatással lehet.

Mivel a helyzet folyamatosan, szinte hétről-hétre változik, ezért meglehetősen nehéz pontos előrejelzésekbe bocsátkozni, azt azonban nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy 2022-ben a minőségi munkát végző, megbízható, gépi földmunkával foglalkozó cégek az áraikat a megváltozott viszonyokhoz fogják majd igazítani annak érdekében, hogy a magas szakmai színvonalat továbbra is biztosítani tudják.
Felkeltettük érdeklődését?

Írjon nekünk!