Néhány fontos tudnivaló a medencealapok kiásásával kapcsolatban

Első ránézésre egy medence elkészítése nem tűnik olyan bonyolultnak egy laikus számára, miközben számos szempontot figyelembe kell venni.

Nem mindegy, hogy hová helyezzük el, mennyi földet kell megmozgatni hozzá, milyen költségű földmunkával kell számolni, és így tovább. Ebben a cikkünkben támpontot szeretnénk adni a medenceásással kapcsolatos néhány fontos kérdéshez.

Hol legyen a medence?

Érdemes még az építkezés kezdete előtt több szempontot átgondolva mérlegelni, hogy hová helyezzük el a medencét, nem pedig hirtelen felindulásból dönteni.

Fontos tényező például, hogy lehetőség szerint szélvédett helyre kerüljön. Ez az élvezeti értékét is növeli, illetve így minimalizálható legjobban a vízbe kerülő hulladék, falevél, por mennyisége. Szorosan ide kapcsolódik, hogy a napsütötte helyeket érdemes elsősorban előnyben részesíteni.

A fák, bokrok közelsége a faágak, falevelek vízbe hullása miatt lehet problematikus, emiatt indokolt a növényektől való kellő mértékű távolság megtartása.

Semmiképpen se építsük valamilyen közművezeték csöve (pl. gáz, víz) fölé a medencét, az ezekben bekövetkező esetleges károk kijavítását ez ugyanis túlzott mértékben hátráltatná.

A medence könnyű megközelíthetőségére is tekintettel kell lenni, illetve hogy a partja mentén még lehessen lehetőség a napozásra.

Végül tisztában kell lenni azzal is, hogy a medencéhez tartozó gépészeti egységek bizonyos mértékű zajjal járnak, ezért ha azokat kültéren kívánjuk elhelyezni, próbáljuk azt a háztól minél távolabb megtenni.

Hogyan számolhatjuk ki, mennyi föld kerül kiásásra az alapkészítés során?

Ha már tudjuk, hogy milyen hosszúságú, szélességű és mélységű medencét szeretnénk kialakítani, akkor természetesen nem elég egyszerűen ezeket a paramétereket összeszorozni, hogy megkapjuk a kitermelni szükséges föld mennyiségét, hiszen a medence alját és oldalfalait alkotó beton vastagságát is figyelembe kell többek között venni. A kitermelt föld mennyiségének tükrében lesz szükség konténerrendelésre annak elszállításához.

A medencék betonalapjainál a leginkább alkalmazott kivitelezési módszer a zsalukővel készülő betonalap. A 20 centiméteres zsaluköveken túl az oldalfalaknál szükség van további 10-15 centiméternyi szélességű föld eltávolítására annak érdekében, hogy a talaj ne akadályozza a munkát a beton szerelésénél.

A medencealap alja 20 centiméter vastagságú, amihez még további 5 centimétert hozzá kell adni, mivel ennyit tesz ki a betonaljzat alá kerülő zúzottkő- vagy sóderréteg vastagsága.

A talaj kitermelése során számolni kell a talaj lazulásával is, aminek mértékét a talajtípus befolyásolja. A legbiztosabb, ha 20%-os talajlazulással kalkulálunk.

A kitermelt föld további felhasználásáról

A kiszedett föld – ha szükséges és erre alkalmas – a telek más részein is elhelyezhető például feltöltési vagy egyéb céllal. A szükségtelenné váló maradék föld homlokrakodó gép segítségével konténerbe, majd elszállításra kerül.

A munkagépek helyigényéről

A medence méreténél, a munkálatok megfelelő kivitelezésénél a munkagépek helyigényével is érdemes tisztában lenni. Az alapásást végző forgó-kotró munkagépeink, illetve a földkihordáshoz használt homlokrakodóink méreteivel ide kattintva tud érdeklődni.

Felkeltettük érdeklődését?

Írjon nekünk!