Összefoglaló határidőkről és a munkagépek árszabásáról

Hogy milyen árakon és határidőkkel mozognak a gépi földmunkálatok 2021-ben? Cikkünkben részletesen kifejtjük munkagépekre és óradíjra leosztva!

Az elmúlt évek az építőipar jelentős fellendüléséről szóltak, ami jelenleg is tart. Ez számos következményt vont maga után, ilyen többek között a mindenki által érzékelhető áremelkedések, vagy a megnövekedett várakozási idő egy adott gépre, munkafolyamatra.

A piac számos szereplője túlvállalta magát, ami egyaránt járhat a vállalt határidőből való kicsúszással, illetve növekszik a hibák bekövetkezésének esélye is.

Mi a jelentős többletmunka lehetőségének ellenére is arra törekedtünk, hogy csak annyi megbízást vállaljunk el, amit szakszerűen, a megjelölt határidőket minél inkább betartva tudjunk teljesíteni.

A határidőkről

Amikor valaki eldönti, hogy olyan építkezésbe vág bele, amihez gépi földmunkára lesz szükség, nem érdemes halogatni a földmunka, illetve a gépek megrendelését. Ahhoz, hogy a megrendelő számára tervezett időpontban elkezdődhessen a munka, legalább 2-3 héttel azt megelőzően kell leadni a megrendelést.

A gépi földmunka árai és határidejei 2021-ben

A legfontosabb munkagépekről is szeretnénk említést tenni, hogy könnyebben lehessen eldönteni, milyen gépre van szükség a különböző munkafolyamatoknál.

1. Forgó-kotró gépek

Ezek a gépek elsősorban az alapásásnál, sávalapkiszedésnél, rézsűk, árkok kialakításánál használatosak. Teherautóra való felrakodásra, föld egy pontból történő átrakására szintén alkalmazzák, de kisebb tereprendezési munkálatokhoz is igénybe vehetők. Méreteik széles skálán mozognak, a kicsitől a hatalmas, 10 tonnát is meghaladó tömegűig állnak rendelkezésre, attól függően, hogy milyen volumenű és jellegű munkáról van szó.

2. Kombinált kotró-rakodó gépek

A gyakori forduló mozdulatok miatt nagyobb helyigényű gépekről van szó, amik kiterjedtebb tereprendezésnél, rakodásnál, árok- és alapásásnál egyaránt használhatók. Elsősorban a házépítések előkészületi munkálatainál szokták igénybe venni ezeket a típusú gépeket.

3. Bobcat homlokrakodók

Ezek a munkagépek jellemzően a tereprendezés legjobb eszközei. Sittpakoláshoz, föld ki- és behordásához, földhalmok szétterítéséhez, eldolgozásához ez a típus a leginkább megfelelő.

A gépi földmunka árait általában a szükséges gép jellege, mérete, a munkaterület jellemzői, a konkrét munka jellege, volumene befolyásolják, ezért mi is az itt feltüntetett árakat támpontként, iránymutatóként, piaci átlagárként kívánjuk feltüntetni.

A munkagépek átlagos óradíjairól

Minikotró gépek átlagos díjai

A gép kiszállási költsége 25.000 forint körül alakul, az óradíja 8.000-10.000 ft/óra.

Bobcat gépek átlagos díjai:

A gép kiszállási költsége 25.000 forint körül lehet, az óradíja 8.000-10.000 ft/óra.

JCB homlokrakodó (markoló szerelékkel is ellátott) gépek átlagos díjai:

A gép kiszállási költsége változó, az óradíja 8.000-10.000 ft/óra.

Markológépek (kb. 20 tonnás méretű) átlagos díjai:

Egy ilyen méretű gép kiszállási költsége 50.000 forint körül lehet, az óradíja 15.000-20.000 ft/óra.

Árainkról érdeklődjön a +36 70 605 7549-es telefonszámon, vagy keressen minket bizalommal, kérje árajánlatunkat további elérhetőségeinken.

Felkeltettük érdeklődését?

Írjon nekünk!